Németh Attila – Ekultura.hu (hu)

 

Kiadó: Budapest Music Center Records
Kiadás éve: 2011
Kategória: jazz / blues
A lemez megvásárolható: www.cdpince.hu

„Amit én szabad zenének nevezek, azt magamban először még kamaszként
éltem meg, és engedni e kísértésnek nagy és titkos boldogság volt. Később,
úgy a ’60-as évek végén tudtam meg, hogy ez időközben egy új zenei
irányzat lett, amit free-jazznek neveznek, amely ma már egyetemes zenei
jelenség, s ami az improvizativitáshoz kötött. Lényegileg azt jelenti, hogy
mindent szabad magunkból merítve játszani, csak bizonyosan érezzem azt,
és méltón adjam át. A szónak nem a hedonisztikus értelmében, hanem
abban a tekintetben, hogy a zenei megszólalás élően, helyesen fejezze ki
azt, ami akkor és ott bennem megnyilatkozik. Egyszerűbben fogalmazva:
amit az örökkévalóságban, mint pillanatban érzek. És ez nem
önérvényesítő érzés, nem individualisztikus, hanem sokkal inkább viselés –
a mindenség, mint benső állapotom viselésének élményéből fakad. Ez a
zene tele van hittel és reménnyel.” Szabados György
Hit és remény a mindennapjaink része. Hiszünk az emberi méltóságban és
reméljük, hogy azt képesek vagyunk minden helyzetben megőrizni. Persze az
ellenkezőjére is akad számtalan példa. Lehet ennél lényegesen egyszerűbb
dolgokban is hinni és reménykedni, de ezek a mentális állapotaink mind az
általános emberi diszpozíció természetes részei. Így vagyunk jelenvalóak, ezzel
az emberi természettel az örökkévalóság egy mérhetetlenül kicsi pillanatában. És
időről időre vannak köztünk olyanok, akik képesek az örökkévalóságot a
jelenvalóság részeként megjeleníteni, a zene hangjain keresztül élményszerűen
átadni.
Szabados György (zongora) filozófus volt és csak másodsorban zenész, de
annak a legkiválóbb, ahogyan utolsó, magyarkanizsai koncertjének hanganyagát
megörző albumán is hallatszik. Számára a zene az elvont kontemplációból
fakadó kényszer volt, az a fajta belső késztetés, ami ha nem önthet formát
hangokban, akkor fatális következményekkel jár. Ez a fajta szükségszerűség
csak az olyan muzsikusok sajátja, akik az általuk játszott zenei íveknek
természeteszerűleg adnak súlyt és jelentést, a zene egy olyan megfoghatatlan
komponensét, amely a legerősebb intellektuális koncentrációra késztet.
Joëlle Léandre (nagybőgő) rendkívül érzékeny befogadó, a hangszerek
adottságaiból fakadóan elsősorban Szabados által teremtett univerzumba
mindazonáltal nem egyszerűen beköltözik, hogy belakja, hanem játéka által
teljesen átformálja azt. A szabad improvizáció egy olyan interakcióban árad,
amely elsőre nem magától értetődő, de egyáltalán nem szertelen. A pillanatban
születik a zene, de nem azért, hogy utána semmivé váljon: a kétvonalas E-ről
indított ’voyage’ már az első részben egészen intenzívvé válik, a feszültséget
Szabados akkordjátéka líraian oldja fel, hogy a túlfűtött szexualitás hangjait
Léandre némi dacot és megadást kifejezően fejezze be.

„Kisgyerekkorom óta improvizatőr vagyok, e téren az életem több
korszakot mutat, annak alapján, hogy mikor hogyan tekintettem (és
tekintettek a zenémre). Volt idő, amikor közölték velem: ne ezzel
foglalkozzam. Foglalkozzam inkább a kottás – nem kortárs! – zenékkel.
Zeném zeneszerzői attitűdű improvizativitás. Nem kezdek el kalkulálni és
ennek megfelelően nem feltétlenül vonom be a halált (a szabályt), mint
formateremtőt. Hagyom, hogy áradjon. S mégis kellően tagolódik és
formát teremt.” Szabados György
A halál nélküli zene egyszerűen nem létezik. A hangok megszületnek és aztán
elhalnak, eltemetvén a ritmusuk és periodicitásukkal létrehozott szerkezetet. De
Szabados nem így gondolt a zenére: szavainak értelme szerint ablakot nyit az
örökkévalóságra és magát médiumként használva önti egy pillanatnyi formába az
állandó lét sodrását.
És valóban, ez a korong telis tele van élettel, minden részével, a feszültségeket
néhol már csak az emberi hangokkal vagy éppen énekkel (Part 4) oldani képes
magasságokkal és mélységekkel, a harangok önreferenciájával (Part 3) –
Szabados György: Boldogasszony földje (Harangok) BMC, 2008. –, de
leginkább két nagyszerű ember találkozásával.
„Ha az időtlen megnyílásában méltatlan (nem mindentudó) ’szűrőn’
keresztül szól [viz. az improvizatív zene], elkerülhetetlenül ízléstelen,
tartalmatlan, ócska kakofóniaként, entropikus vagy destrukciós
szövevényként jelenik meg. Ám ha a szűrő – az ember – lélekben,
szellemben megvilágosodásra, kifejezésben pedig megvilágításra törekszik,
s akiben megvan a beavatottság – sok ilyen ember zenél a világon -, úgy
megszólalhat Isten hangja. És itt félre kell tenni minden nagyképűséget.
Nem a megszólaltató miatt szólal meg az isteni hang, legfeljebb általa.
Mert ő nem volt gátja az átszűrődő, ható isteni hangzásnak,
megszólalásnak. Médium volt. Mert nem megváltoztatni kell a világot
valamilyen ’osztályharcos alapon’, hanem a megalkotott világ
nagyszerűségét kell tudni átélni, felfogni, felmutatni és fenntartani. Ez az
ember hihetetlen feladata, amit megvalósítani csak szellemi alapon lehet.
De félre ne értsük – egy kézműves is lehet jó médium. Ha nem hagyja abba
addig a dolgát, amíg azon, annak tökélylén meg nem csillan az a titokzatos
fény. Ma egyre ritkább az ilyen. Ma minden félbe van hagyva.
Művészetben, tudományban, gyakorlatban egyaránt. Érdektelenek,
fárasztóak a lényeges dolgok. Szökdösés van. ” Szabados György

(A Szabados György idézetek forrásai: www.okotaj.hu,
www.forrasfolyoirat.hu.)

Az együttes tagjai:
Szabados György – zongora
Joëlle Léandre – nagybőgő

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Part 1
2. Part 2
3. Part 3
4. Part 4

Diszkográfia:
Adyton (1982)
Szabraxtondos (1984)
Elfelejtett énekek (1992)
A szent főnixmadár dürrögései (1997)
Idő-zene (1997)
Jelenés (1998)
Time Flies (1998)